A Nőket köszöntő nap, "Nőnap, március 25. ", mely méltó helyére visszahelyezve, törölve a ránk erőltetett kommunista (március 8. ) nőnapot, mely semmit nem mond és nem is jelent. Keresztény Magyarországon a közéleti személyek közül ezidáig még nem akadt senki, aki jogfolytonosságába visszahelyezte volna a Nők köszöntését ezen a napon /március 25-én/. Gyümölcsoltó Boldogasszony /március 25. / ünnepről, Harangozó Imre néprajzkutató eképpen nyilatkozott: "Nem Nemzetközi, egyszerűen EGYETEMES…! " Természetesen, hogy Egyetemes, hiszen ha nincs Mária fogantatása, Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25. ), akkor nem lett volna Jézus születése sem, Karácsony (december 25. ). Így válhat egyetemessé a Gyümölcsoltó Boldogasszony – Nőnap is március 25-én, mint ahogy Jézus születését a Világon minden Ember ünnepli december 25-én. "Üdvöz légy Mária kegyelemmel teljes…. ", így köszöntötte Isten hírnökeként Gábriel angyal Máriát, aki azonnal Igent mondott, "Legyen nekem a Te Igéd szerint! " Gábriel az az angyal aki Istentől hozta a Szent Koronát is a Magyarságnak.
Véletlenszerű kép Bevezetés: Hiszekegy... Erősen és rendíthetetlenül hiszek Istenem az angyalok, a Te szolgálóid létében, erejében és segítségében! Tized (5-ször): Add nekünk... Ima (10-szer)... Szent Isten, szent... Nagy (önálló) szemre: Add nekünk Urunk, mennyei seregeid segítségét, hogy védelmezzenek a gonosz ellenség támadásaitól, hogy a mi Urunk drága szent Vére és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására minden bajtól megszabadítva, Téged újból békén szolgálhassunk. Amen. Kis szemekre: Ima az első tizedben: Szent Őrangyalok, siessetek segítségünkre, a Szentháromság egy Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus szentséges Vére és a Szeplőtelen Fogantatás nevében! Ima a második tizedben: Szent Mihály arkangyal, siess segítségünkre, a Szentháromság egy Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus szentséges Vére és a Szeplőtelen Fogantatás nevében! Ima a harmadik tizedben: Szent Gábor arkangyal, siess segítségünkre; a Szentháromság egy Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus szentséges Vére és a Szeplőtelen Fogantatás nevében!
Ámen. Üdvözlégy Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Te veled, áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja! Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és [halálunk] [(megváltásunk)]-átváltozásunk óráján. Ámen. Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, Aki az Atyától született az idő kezdete előtt, Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett. Poncius Pilátus alatt, értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, felment a menybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat és országának nem lesz vége.
Kérjük Áldását KárpátHazánk Magyarországára, a Nőkre, a Magyar Népre s a Világ Nemzeteire egyaránt! Kerüljön méltó helyére a Nőket köszöntő nap – NŐNAP, s köszöntsük a NŐKET minden évben Gyümölcsoltó Boldogasszony, az Isten adta természet rendjéhez méltóan igazodva március 25-én. Március 25-én kívánunk Mindenkinek, Nőket köszöntő szép ünnepeket a családokban, baráti társaságokban, kisebb-nagyobb körökben, s aki tud vegyen részt velünk együtt, a hagyományos Nőket köszöntő ünnepen 2021. március 27-én /szombaton/ déli 12 órától a Budaszenetlőrinci pálos kolostorban felállított, a 10. éve felszentelt Gyümölcsoltó Boldogasszony szobornál. /Budapest, II. Budakeszi út 91-95. / Kérjük a férfiakat, akinek módjában áll, hozzon magával virágot! Megközelítés: – 22 sz. busszal a Széll Kálmán térről a Szépjuhászné megállónál kell leszállni és onnan pár lépést visszafelé sétálva az út mentén figyelve, a fák között a kerítésen belül található a Kolostor. – Autóval érkezőknek parkolási lehetőség Budakeszi út 91.
Fehér szobánkban napsugarak járnak. Kék őszi ég, nincs rajt egy kósza felleg. Szívemben boldog, halk dallamok kelnek: Hiszek a szeretetben. Valamit kérve kértem, várva vártam, s úgy tusakodtam a keserű "nem"-mel. Most bízom, s várok békén, türelemmel. Hiszek a szeretetben. Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem szétosztogatni édes kötelesség! Hogy mások is ujjongva hirdethessék: Hiszek a szeretetben. Nagyon tetszik, megosztom! Olvass hasonló verseket:
Fotó: MTI Magyar Kurír