Állítólag vagy újra kell forgatni, vagy digitálisan át kell alakítani a Nincs idő meghalni egyes jeleneteit, mivel azokat még 2019-ben vették fel, és James Bond akkor használt eszközei már elavultnak fognak számítani az október 8-án esedékes bemutató idején, ezért a különböző márkák azt szeretnék, ha kicserélnék őket egy újabb modellre. Egyes források szerint többek között a Nokia, Omega, Bollinger és az Adidas is ezt kéri, hiszen nem kis problémáról van szó, akármennyire is nevetségesen hangzik elsőre. Így is 250 millió dollárba került eddig a film, ez pedig jócskán meg fogja dobni az amúgy is gigantikus költségvetést, de úgy látszik, hogy ez az ára annak, hogy James Bond továbbra is trendi maradjon – bár valószínűleg a nézőket ez egy cseppet sem érdekelné, csak láthassuk végre. Borítókép: Daniel Craig a 007 – Nincs idő meghalni című filmben / via
Galériánkban összeszedtük a legesélyesebb jelölteket! Tom Hardy egyike a leggyakrabban felmerülő színészeknek, ráadásul többször is volt már meghallgatáson, sőt 2020-ban egyszer már el is terjedt a hír, hogy hivatalosan is megkapta a szerepet. Azóta kiderült, hogy ez a hír kacsa volt, ennek ellenére továbbra is sokan látnák őt szívesen a következő Bondként. Kattints a további képekért! Összegyűjtöttük a hírességek legszomorúbban véget ért szerelmi történeteit. Leadfotó:; Profimedia - RedDot
Igaz, bennfentes források most már arról beszélnek, hogy könnyen lehet, hogy ebből 2022 lesz a végére. A kétévnyi csúszás önmagában sem kevés, de James Bond esetében különösen problémás, hiszen a szuperkémnek mindig a legújabb kütyüket kellene használnia. Egyrészt hogy néz már ki, hogy a világ legmenőbb titkosügynöke olyan készülékekkel jelenik meg, amit az egyszerű tinédzser már lassan meg sem ismer, olyan "régi", másrészt pedig ezek mögött természetesen sok-sok millió dolláros támogatási szerződések bújnak meg, a különböző gyártók pedig nem nézik jó szemmel, hogy a film csak csúszik, az általuk mutatni kívánt eszközök pedig közben elavulnak. Forrás: Origo Hogy pontosan milyen eszközöket fog használni Bond az új filmben, az egyelőre kérdés, de úgy tudni, hogy az órákat gyártó Omega, a cipőket készítő Adidas, és a pezsgős cég Bollinger is megjelent volna az akkor legújabb termékeivel, és persze ezekkel le is forgatták a jeleneteket, azonban idő közben az érintett cégek már újabb termékekkel álltak elő, és inkább azokat szeretnék mutogatni.
A színészt korábban olyan filmekben láthattuk, mint a nagy áttörést hozó Bronson, az Eredet, a Warrior – A végső menet, A sötét lovag – Felemelkedés, a Fékezhetetlen, a Piszkos pénz, a Mad Max – A harag útja, a Venom és legutóbb a Capone. Hardy egyébként játszott már titkos ügynököt, de csak egy romantikus komédiába oltott kémfilmben, a 2012-es Kémes hármas ban, Chris Pine oldalán. Angliában, a fogadás hazájában pedig természetesen arra is lehet fogadást kötni, hogy ki lesz a következő Bond, és a sztárt a bukmékerek is a jó esélyesek között tartják számon, így jelenleg csak 8 az 1-hez fizet, ha rá fogadunk. A közönség egyébként – ahogy arról nemrégiben beszámoltunk – szívesebben látná James Bond szmokingjában Sam Heughan skót színészt. (via MovieWeb)
Hiába pihen már hónapok óta egy fiókban az új James Bond-film, a Nincs idő meghalni, úgy tűnik, hogy muszáj most belenyúlniuk a készítőknek, bár a dolog miértje egészen nevetséges. Ennyire talán még sosem volt hányattatott sorsa egy James Bond-filmek, hiszen a Nincs idő meghalni eredeti rendezője, Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos) még a forgatás előtt, 2018-ban felmondott, majd emiatt 2019-ig csúsztatták a premiert, de Daniel Craig megsérült, így 2020 lett belőle. Akkor jött a világjárvány, ami lehetetlenné tette, hogy az emberek moziban nézhessék meg az alkotást, így végül jelen állás szerint idén kerül bemutatásra a 007-es legújabb kalandja, ami egyben Daniel Craig búcsúja is lesz. A James Bond-széria nem csupán a látványos akciójeleneteiről híres, de stílusáról is, hiszen muszáj, hogy a világ legjobb kémje kizárólag a legminőségibb ruhákban mutatkozzon, a legmenőbb kocsikkal furikázzon, és a legmodernebb eszközökkel dolgozzon. A szponzorok pedig mélyen a zsebükbe nyúlnak ilyenkor a szereplésért, és például direkt olyan telefonokat adnak a 007-es kezébe, amik még nincsenek is piacon, de a bemutató idején már csúcsmodellnek számítanak – és pont ez okoz most gondot.
Az új James Bond-film, a Nincs idő meghalni elkészítésének folyamata nem mondható éppen simának. Daniel Craig eredetileg vissza sem akart térni a főszerepbe, ám még egyszer utoljára azért mégis elvállalta, a sorozatban jól bevált rendezővel, Danny Boyle-lal az élen. Különböző problémák miatt azonban Boyle végül elhagyta a projektet, ami miatt az eredetileg 2019 novemberére tervezett film bemutatását eltolták 2020 elejére. Akkor talán még nem tudták, hogy az csak az első lesz a sokadik csúszás közül, és hogy ez milyen járulékos problémákat jelenthet majd. 2020 elejére ugyanis már világszerte megjelent a koronavírus-járvány, ennek hatásaként pedig az új James Bond volt az egyik nagyszabású film, amit elsőként halasztottak el a vírus miatt. Akkor a stúdió még úgy látta, hogy 2020 novemberében be tudják majd mutatni, ez azonban nyilvánvalóan nem következett be, hiszen a mozik még világszerte zárva tartottak, mint ahogy zárva tartanak most is. Forrás: Origo Éppen ezért újabb késés következett: a stúdió már 2021 áprilisában tervezte mozikba küldeni James Bond új kalandját, de közben bebizonyosodott, hogy ez sem tűnik jó ötletnek, úgyhogy kicsit ciki ugyan, de újra eltolták a megjelenést, ezúttal 2021 októberére.