Én a nagyfiamnál váltottam ovit, igaz ez Pesten volt, és azért, mert így, ha túlóráznom kellett, kevésbé voltam ideges, zárásig odaértem. 23:29 Hasznos számodra ez a válasz? 10/10 A kérdező kommentje: Az ötlet nagyon jó, én is gondoltam rá, és tervezem, hogy bemegyek a munkahelyem mellett lévő óviba érdeklődni. Csak ezzel meg az a bajom, hogy a cégem éppen haldoklik, tehát nem tudom meddig lennénk ebben az oviban. A lakóhelyemen (most költözünk oda) semmilyen vállalkozás nincs, mindenképpen ingázó lennék, tehát a lakóhelyi óvóda mostani nyitvatartása semmiféleképpen nem jó nekem. Kapcsolódó kérdések:
alapján az óvodavezető dönt. Az óvoda felvételi körzete megtekinthető VODAI-FELVI-KÖ A gyerekek legkésőbb reggel 8. 45-ig érkezzenek meg az óvodába, mert reggelit 8-9 óra között tudunk biztosítani; 9 óra után erre már nincs lehetőség. A szülő felelőssége, ha a gyermek kimarad a napirend által biztosított tevékenységekből, programokból, fejlesztési lehetőségekből! A gyermekek hazaviteléről legkésőbb délután 18. 00-ig gondoskodni kell. A gyermekek óvodában tartózkodásának ajánlott maximális ideje 9-10 óra. Beteg, lázas, hányásos, hasmenéses, esetleg fertőző (skarlát, rubeola, bárányhimlő, mumpsz, hajtetű, egyes bőrbetegségek, stb. ) gyermekek az orvos által meghatározott időszakban az óvodát nem látogathatják. A napközben megbetegedett gyermeket elkülönítjük, a szülőt értesíti az óvónő, aki köteles a gyereket rövid időn belül elvinni az óvodából. Betegség után, illetve betegen kiadott gyermeket csak orvosi igazolással tudunk újra fogadni az óvodában. Amennyiben a szülő előre jelzi a hiányzás okát (szabadság, utazás), nem kérünk orvosi igazolást.