A történelmi színekben az Úr természetesen passzív, jelenléte csak a fentebb említett jelzésekből következik, ugyanakkor az utolsó színben elhangzó mondatai részben "felülírják" azt az állítást, hogy Ádám és Lucifer vitája lenne a meghatározó. Ádám Isten ellen lázadt fel, a Lucifer kínálta álom során is mindvégig ez marad az "igazi játszma". Visszatérése nem bukás, hanem némiképp a tékozló fiú példázatára emlékeztető hazatérés. E megközelítésben a Tragédia a vallás és hit megtalálásának (belső folyamatainak) műve.
A 15. színben azonban épp az Úr szavai intik, hogy útjai mégsem értelmetlenek, mindezek egy magasabb rendű szándék és akarat okán szükségszerűek. Az Úr szavai, a korábbi színekben fölismerhető intelmei (a Föld szellemével való találkozások, Éva áldozatának elfogadása az athéni színben, Péter apostol alakja a római színben, Lucifer hamis ékszereinek átváltozása a londoni színben) azt sugallják, hogy Ádám álomútján Isten (a 2. színben mondott szavaival ellentétben – "Ádám, Ádám! elhagytál engemet, / Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban. ") soha nem hagyta el az embert. Az isteni kegyelem motívuma ez, mely számos bibliai történetben is jelen van (pl. Jónás próféta története). Az Úr tehát nem hagyja el teremtményét, homályos-izgalmas záró mondata magasabbrendű értelmet ad az emberi küzdelmeknek, s Luciferhez intézett szavai ( "Te Lucifer meg, egy gyürü te is / Mindenségemben – működjél tovább... ") arra utalnak, hogy ő is mindvégig "kijelölt pályán" haladt. Az eleve elrendelés és a kauzalitás törvényét fogalmazzák meg az Úr szavai.
Az ember tragédiája számtalan szereplője közül kiemelkednek a központi alakok – Ádám, Éva és Lucifer – és az Úr. A mellékalakoknak egy-egy epizódban van jelentősebb szerepük, a vezérszólamokat mindvégig a főszereplők képviselik, s vannak visszatérő szereplők is (pl. a Föld szelleme). KULCSFIGURÁK: ÁDÁM, LUCIFER A főszereplők egymáshoz való viszonyai alapján a különböző kritikák, értelmezések több alternatívát is megfogalmaznak. Hagyományos értelmezés szerint a mű két kulcsfigurája Ádám és Lucifer. Az ő vitájuk, az ő kettősük határozza meg a cselekmény menetét, melyben Ádám a kezdeményező, mindig ő igényli a továbblépést, a változást, s Lucifer teremti meg ennek lehetőségét. BELSŐ VITA E szerint az értelmezés szerint e két alak szimbolikusan egy belső vita megjelenítője. Ádám a mindenkori haladás, a változás igényét képviseli, Lucifer szkepszise, pesszimizmusa ezzel áll szemben. Ádám aktív, Lucifer passzív, Ádám a mindenkori új eszme megfogalmazója, Lucifer kételkedik és tagad, de nem gátolja meg Ádámot, nem beszéli le választásairól.
Nevetéseiből inkább a keserűséget és az önigazolást lehet érezni. ÁDÁM ISTEN ELLENI LÁZADÁSA Lucifer és Ádám kettőse a Tragédia szereplői viszonyrendszerében csak egy rész. Lényegében a szembenállás és az azonosság, párhuzamosság jellemzi a többi szereplőhöz fűződő kapcsolatukat is. Ádám "történelmi kalandozásai", eszmeútjai Isten elleni lázadásának állomásai is. A kiűzetéskor megfogalmazott tétele – "Ön magam levék Enistenemmé" – határozza meg választásait, döntéseit. A megszerzett kiváltság, mely egyben a bűn is, Ádám számára a szabad akaratot jelenti, a választás és döntés szabadságát. Mindvégig a maga útját járja, az isteni szándéknak nincs szerepe sorsának alakításában és alakulásában. E lázadás csúcspontja a 13. szín (Az Űr), mely az Isten hatalma (territóriuma) alóli végső szabadulás lenne. Az isteni szférából való kiszakadás azonban nem sikerül, "tetszhalál"-ából a Föld szelleme visszahozza a világba. Ezt a döntést tehát nem ő hozza meg! A véggel való szembesülés (14. szín) elkeseríti, s arra készteti, hogy föladja Istennel szembeni harcát, bár még tesz egy kétségbeesett kísérletet (öngyilkosság), hogy "álmai megvalósulásá"-t megakadályozza.
Aktivitása Ádámot tragikus alakká teszi, Lucifer pedig a kívülálló, szemlélő rezonőr. Ádám eszmeválasztásainak minden esetben a szabadság az alapeszméje. Hisz a világ megváltoztathatóságában, vele szemben Lucifer a determinizmust és a megváltoztathatatlanságot képviseli. Kettősük elválaszthatatlan. Egymást kiegészítő-ellentétek nemcsak a tekintetben, hogy Lucifer állandóan cáfolja Ádám érveit. Szembenállásukban párhuzamosságok is észrevehetők. Lucifer föllázad az Úr ellen (1. szín), s éppígy lázad Ádám is (3. szín), de az ő lázadása folyamatos: a történelmi színekben újból és újból megfogalmazott eszméi a luciferi igazságok folytonos megkérdőjelezései. Kétségtelen, hogy Ádám következetességében, megátalkodottságában Lucifer olykor "magára ismerhet". Viszonyuk a cselekmény kibontakozása során átalakul: a kezdetben egyértelműen Ádám felett álló Lucifer fokozatosan egyenrangúvá válik ellenfelével, s az utolsó színekben már társa Ádámnak. Az, hogy olykor Lucifer kineveti Ádámot, nem emeli őt Ádám fölé, kajánsága, gúnyolódása sokkal inkább az adott szituációhoz (Ádám adott helyzetekben bekövetkező bukásához) kötődik, s nem ellenfelén nevet.
Lucifer szerint is a megtörhetetlensége az egyik legjobb tulajdonsága. Folyamatosan küzd, elbukik, azután ismét talpra áll. Ő az, aki igényli a továbblépést és a változást. Éva nagyon fontos személy Ádám számára, ő idézi elő a fordulatot a színekben, például elköveti az eredendő bűnt a második színben. Ő az, aki miatt Ádám elveszíti a Paradicsomot, viszont a későbbi színekben Éva idézi vissza az édeni hangulatot. Tehát Éva szerepe kétértelmű, kétféleképpen értelmezhető. Lucifer az első színben válik bukott angyallá. Lucifer szerint, ő ugyanúgy, mint Isten, a kezdetektől létezik, vagyis ha valami létrejön, azonnal megjelenik az ellenkezője, ezt bizonyítja az idézet: Együtt teremténk, osztályrészemet követelem. Az Úr száműzi, bár mégis neki adja a Tudás, - és a Hallhatatlanság fáját Lucifer célja eléréséhez Ádámot használja fel, megpróbálja őt a kétségbeesésbe, az öngyilkosságba hajszolni. Tehát tragikus lázadó. Ő a tagadás szelleme, a hideg és latolgató értelmet, a rideg tudományt képviseli, szemben az érző szívvel, mely Évát jellemzi.
Jászai Mari az athéni színben Éva alakja jelentett talán a legtöbb értelmezési problémát a Tragédia elemzőinek. A pszichologizáló értelmezések hangsúlyozzák Éva Ádám melletti passzivitását, azt, hogy sokszor nem áll Ádám mellett, vagy épp szemben áll vele (a 4. színben társadalmi szinten, a 8. színben társadalmi-politikai szinten, a prágai színben a magánélet szférájában). A szerző életéhez kötődő értelmezések Éva gyakori értetlenségét, ellenszenvességét kapcsolatba hozzák Madách sikertelen házasságával, magánéletével is. Egyes színekben úgy tűnik, mintha Éva külön utakon járna nemcsak Ádámmal, hanem a megjelenített világgal szemben is. Ez utóbbira a legélesebb példa a londoni szín zárójelenete, ugyanakkor a 13. színben egyáltalán nem jelenik meg! Éva nem tud, nem szakadhat el a Földtől, hiánya ebben a színben szimbolikus. Éva a "Föld gyermeke", mitologikusan "maga a Föld" (vö. Gaia), nincs helye az Űrben. Ezt erősítik azok a motívumok, események, melyek jelzik, hogy Éva "valamit megőrzött a Paradicsomból".
Madách, Az ember tragédiája című művében három főszereplőt ismerhetünk meg különböző korokban, és helyszíneken- Ádámot, Évát és Lucifert. Ádám a legfontosabb szereplője a történetnek, minden színben jelen van, köré épül a cselekmény, folyamatosan hisz, például az eszmékben. Hisz abban, hogy a világ a lehető legjobbá fog válni. Éva Ádám felesége, elköveti az eredendő bűnt, szakít a tudás fájának almájából, ezáltal Ádám is elveszíti a halhatatlanságát, de elnyeri a szabadságot. Elhagyja az Urat Lucifer álmok formájában mutatja meg neki a különböző korokat, melyek történelmét nem hamisítja meg, csak a hanyatló fázisukban ábrázolja. Konfliktusok:Lucifer és Ádám között bontakozik ki, ezek a történelmi színekben jelennek meg. Ádám mindig képvisel egy eszmét, Lucifer pedig megmutatja, hogy a valóságban az hogyan torzul el. Éva téríti mindig a helyes útra Ádámot, kiegyenlítő szerepe van, ő képviseli az összhangot. Ádámot folyamatos nagyra törés és küzdés jellemzi, a csalódások sem tudják lehangolni.
E viszonyok "leírhatók" az antik filozófiákban is fölbukkanó négy "őselemmel" (arkhé) is. Az égi, éteri Úr a levegő, az "égből fényt hozó" Lucifer a tűz, az égtől a teremtésben "elválasztott", a földet megtermékenyítő víz Ádám, s az éghez is és a vízhez is kötődő föld Éva szimbóluma. Mindhárom főszereplőről megállapítható, hogy önmagukban és viszonyaikban is jelképes alakok. Nem személyek, nem magatartásformák megtestesítői, hanem az ember, az individuum világhoz való viszonyulásának, létének jelképei.
Madách Imre - Az ember tragédiája szereplők - Coggle Diagram Coggle